Szubjektív szombat #4 – Változás változtatás nélkül

Általában sokat töprengek és pár napja ennek eredménye a mai bejegyzés témája lett. Legtöbbször ezeket az eszmefuttatásokat megelőz egy esemény vagy egy mondat valakitől, aminek megértése arra készteti az agyamat, hogy értelmet teremtsen a történésből. Így történt ez a változás témájával is.

Onnan indult a gondolatmenetem, hogy vajon mi lehet az oka, hogy szeretnénk a változást, talán még van is elképzelésünk róla, de tenni már nem teszünk azért, hogy a változás létrejöjjön. Persze e mögött sok minden lehet, de nálam most a következő gondolat jelentette a megoldást.

„Akarjuk a változást, de változtatás nélkül.” Amiről szinte azonnal az egyik kedvenc idézetem jutott eszembe miszerint

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”

Volt idő, amikor nem teljesen értettem, most már szinte vitathatatlannak vélem. Ugyanazt és ugyanazt tesszük nap mint nap és várjuk, hogy egyszer csak máshogyan legyenek a dolgok. Eszembe is jutott az a számtalan alkalom, amikor bennem is megkeletkezett a vágy aziránt, hogy ne úgy legyenek a dolgok ahogy vannak. Végtelen volt a kívánságok sora:

¤ legyek boldog,

¤ legyen olyan munkám, amit szeretek,

¤ legyek jó szakrétő, aki tudásával értéket teremt

¤ legyen időm magamra, a páromra, a barátaimra, edzeni, pihenni,

¤ legyen kiegyensúlyozott a kapcsolatom a szüleimmel, a párommal és a barátaimmal.

Sorolhatnám még mennyi mindent szerettem volna. Egyik óhaj a másik után, megkreálva az érzelmek garmadáját. A reményt, a sóvárgást, majd végérvényesen a szenvedést, hogy de nem ez van. Majd pedig a csalódást, hogy ez nem is lesz. Természetesen mindezt fejben, anélkül, hogy ez egy félpillanatig is elhagyta volna a gondolati síkot. Na jó, néha igen, amikor éppen a páromnak vagy a barátnőimnek panaszkodtam arról, hogy minden mennyire rossz és soha se lesz másként. Pont egy ilyen zokogással egybekötött panaszáradatra kapott mondat hozta meg számomra a megvilágosodást és indított el azon az úton, ami a Csak egy lépés megalkotásáig vezetett.

„Amíg nem fáj eléggé, addig nem fogsz változtatni.” Nem értettem és dühös voltam, hogy megértés és elfogadás helyett ezt a mondatot vágták hozzám, mégis annyira betalált, hogy azóta is velem van. Most már lehet úgy fogalmaznék, hogy amíg

¤ nem vállalod a felelősséget a saját életedért,

¤ nem látod, hogy csakis te tehetsz azért, hogy a dolgok változzanak,

¤ hogy kell hozzá a szándékod és cselekedeted

¤ és amíg nem elég kellemetlen és nem értél meg a változtatásra

addig vágyni fogsz a változásra, a másra, de nem fogsz változtatni. Mert a változtatáshoz erőfeszítés kell, cselekedetek kellenek, szembe kell nézni fájó dolgokkal. Mert a változtatás nem csak ránk van hatással, hanem a körülöttünk lévőkre is és nem mindenkinek lesz szimpatikus a változtatás. Az emberek szeretik az állandót, a kiszámíthatót, mert az biztonságos. Ezért is nehéz változtatni. Meg azért is mert a változtatás veszteséggel is jár, elveszítem a megszokottat, de akár embereket is elveszíthetek.

Sőt mi több el kell viselnem a felelősség súlyát, ami az elején súlyként nehezedik és nem látni benne a lehetőségeket. Hányszor tettem fel magamnak én is a kérdést „Hogy de miért én tegyek érte? Miért nekem kell változni, feldolgozni, helyre tenni? Amikor nem is én tehetek róla, hisz ő miatta, amiatt és különben is?” Majd rájöttem, hogy amíg ezt kérdezem, addig nem is vállaltam a felelősséget.

Akkor tudunk változtatni, ha meglátjuk a felelősségvállalás szépségét. Felismerjük mennyi lehetőséget rejt az, hogy tényleg rajtunk múlnak a dolgok. Lehet sokszor nem teljesen, de az első lépés mindig rajtunk múlik és ha nem olyan az eredmény, akkor az is tőlünk függ észrevesszük-e és változtatunk-e újra.

Akkor tudunk változtatni, ha elfogadjuk tenni kell a változásért, ugyanis létezik változás változtatás nélkül, csak arra nincs semmilyen ráhatásunk. Akkor az sokszor olyan változás lesz, ami nem feltétlenül visz közelebb minket ahhoz amire vágyunk és sokszor váratlanul és felkészületlenül fog érni minket. Nem tudjuk a külső változásokat teljesen kiszűrni, de nem mindegy, hogy úgy érezzük, az egész életünk Koronavírus szintű külső forrásból ránk kényszerített változás vagy ez előfordul egyszer kétszer.

A gondolatainkból kilépve, a tettek mezején mindig csak egy lépés kell majd ahhoz, hogy ne csak a változást, a változtatást is megéljük.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük