Az alábbiakban egy rendhagyó bemutatkozó következik.

Azért döntöttem egy ilyen bemutatkozás mellett, mivel hiszem, hogy az emberek a saját példájukon keresztül is hatással tudnak lenni másokra. Célom eme monológgal, hogy jobban megmutassam az embert a sorok mögött azt, hogy mindenki elkezdi vagy újrakezdi valahol, hogy minden úton vannak akadályok. Viszont ha teszünk érte, akkor a változás tényleg elérhető, mindig csak egy lépés kell hozzá.

Kezdhetném azzal, hogy mindig is a segítő szakmák egyikében képzeltem el magam, hogy már gyerekkorom óta ez volt az álmom és hogy nyíl egyenes út vezetett idáig. A legelső állásom interjúján viszont arra a kérdésre, hogy miért szeretnék adótanácsadó lenni, gondolkodás nélkül rávágtam: „Mert szeretnék segíteni az embereknek.” Azt gondoltam én leszek majd az, aki segít a laikusoknak az adózás útvesztőjéből megtalálni a kivezető utat.

Habár az viszonylag korán megfogalmazódott bennem, hogy ez még sem az, amit én vártam, évek kellettek ahhoz, hogy meg merjem lépni a tényleges váltást. Mire erre megértem, addigra már mögöttem volt többféle önismereti játék, meditáció, tábor és egy másfél éves egyéni terápia egy pszichológusnál.

Egy másfél éves egyéni terápia igazi fordulópont lett az életemben és megfogalmazódott bennem, hogy amit ott kaptam, azt szeretném tovább adni. Szerettem volna, ha mások is látják, sőt mi több megtapasztalják, hogy ha tesznek érte és van mellettük valaki, aki utat mutat akkor az egész életüket képesek megváltoztatni.

De ekkor még csak 2015-öt írtunk, nekem pedig az elmúlt 5 évem azzal telt, hogy lépésenként haladva eljussak oda, hogy ez valóra váljon. Pontokban ez valahogy így nézett ki:

Először beiratkoztam egy pszichológus asszisztensi képzésre (Best Work), hogy megnézzem biztos tetszik és érdekel engem ez a téma annyira, hogy belevágjak újra egy 5 éves egyetemi képzésbe, a további szakképesítéseket nem is említve.

2016 elején jött az elhatározás, hogy belevágok. Egyszerre adtam be a jelentkezésemet az egyetemre, valamint az érettségire, ugyanis a felvételi pontok eléréséhez újra kellett érettségiznem.

2016 őszén megkezdtem a pszichológia BA képzést a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

2017 tavaszán jelentkeztem egy Life Coach képzésre (Indygo Coaching), mivel szerettem volna megtudni milyen a gyakorlatban az, amit én elméletben elképzeltem, arról, hogy milyen egy másik emberrel szemben ülni és segíteni. Szerencsére ez is megerősített a választásomban.

2017 őszén megismerkedtem a Szomatodráma módszerével egy alapképzés során, ezzel is mélyítve önismeretem.

2019 tavaszán belefogtam egy alap tréner képzésbe (Trénerek Iskolája) szintén abból az indíttatásból, hogy ami elméletet az egyetemen tanultam, azt megnézzem hogyan működik a való életben.

2020 februárjában átvettem a diplomámat, amely viselkedéselemző végzettséggel látott el, 2022-ben pedig az ELTE-n folytatom a tanulmányaimat pszichológia mesterképzésen.

A küldetésemről és a Csakegylépésről a képre kattintva találsz további információt.

Ha szeretnél Facebookon itt, Instagramon pedig itt találsz meg.


Hírlevélre pedig az alábbiakban tudsz feliratkozni.